|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Izsák Sámuel 1999. december 21.Megjelent Izsák Sámuel kolozsvári professzor A múlt ösvényein (orvosművelődési írások) /Polis Könyvkiadó, Kolozsvár 1999/ című könyve. A kötetbe foglalt írások nagy része szakfolyóiratok mellett a Korunk, A Hét, a Szabadság hasábjain jelent meg először. /Németh Júlia: A múlt ösvényein. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 21./2000. április 29.Izsák Sámuel orvostörténész professzor legújabb könyve, A múlt ösvényein. Orvosművelődési írások címmel 1999-ben jelent meg. A szerző elmondta, hogy az orvostörténelem iránt érdeklődők számára kötetbe foglalta írásait. Az orvostörténelem iránt nincs nagy érdeklődés, ennek elsődleges oka a marosvásárhelyi egykori orvostörténeti tanszék magyar nyelvű tevékenységének a hiánya. Az orvostörténeti írásokat rendszerint az Erdélyi Múzeum-Egyesület orvostudományi szakosztályának kiadványában látnak napvilágot. Figyelemre méltó a szatmári orvosok és gyógyszerészek összefogásával kiadott 400 oldalas könyv, az Otthonom Szatmár megye sorozat 6. kötete, amely Egészségügy-történeti dolgozatok címmel jelent meg. Izsák Sámuel aggasztónak tartja, hogy Erdélyben nincs magyar orvostörténész utánpótlás. /Tibori Szabó Zoltán: Beszélgetés Izsák Sámuel orvostörténész professzorral. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./2000. december 15.A 85 éves dr. Izsák Sámuel orvos- és gyógyszerészettörténész professzort köszöntötte Tibori Szabó Zoltán. Izsák Sámuelnek zsidó származása miatt egyetemi tanulmányait félbe kellett szakítania. Végül 1948-ban, Kolozsváron szerezte meg orvosi oklevelét. A kolozsvári Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen az orvostörténeti tanszék tanársegédje lett. Az erdélyi, bánsági, moldvai és havasalföldi felvilágosodás-kori orvostudomány, a kolozsvári orvosi könyvkiadás, az oktatás- és kórházügy, a magyar-román orvosi kapcsolatok története érdekelték, ezeket kutatta. Cikkeit és tanulmányait a legrangosabb magyar, román, francia és angol szaklapok közölték. Dr. Izsák Sámuelnek köszönhető a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyógyszerészeti gyűjteményének tudományos rendszerezése, és a kolozsvári Gyógyszerészet-történeti Gyűjtemény létrehozása. Izsák professzor házi szerzője a kilencvenes évek kolozsvári magyar napilapjának, a Szabadságnak, s két lábon járó enciklopédiája a szerkesztőségnek. /Tibori Szabó Zoltán: Dr. Izsák Sámuel orvos- és gyógyszerészettörténész professzor 85 éves házi lexikonunkat köszöntjük. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./2006. július 19.Két értékes hagyaték került a napokban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tulajdonába. Fenichel Sámuel bukaresti útjának eredeti kézírásos naplóját, leveleket és más értékes dokumentumokat dr. Izsák Sámuel nyugalmazott orvosprofesszor adta át. Köztük volt: Magyar utazók a Duna-Tájon, Tanárky Gedeon és Fenichel Sámuel útleírásai, Lucidus Kiadó, Régi Kisebbségkutatás Könyvek sorozat. A szövegeket közölte, bevezette és jegyzetekkel ellátta Losoncy Tóth Árpád, Izsák Sámuel, Budapest 2006. Fuchs Herman, a Bolyai Egyetem egykori paleontológia tanárának Kolozsvár környékén gyűjtött kövületeit és szakkönyvtárának egy részét családja közösségi célokra ajánlotta fel. Fuchs Herman 1996-ban hunyt el. 1946-tól a Bolyai Egyetem tanársegéde, ahol rövid megszakítással, adjunktusként, majd előadó tanárként működött 1977-es nyugdíjba vonulásáig. Fő kutatási területe az őslénytan. 250 tanulmánya és írása jelent meg, több könyvnek társszerzője. /Bakó Botond: Régi és mai hagyatékok. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./2007. május 14.Nagyenyeden a Bethlen Napok keretében Bakó Botond ünnepélyes keretek között adta át a Bethlen Gábor Kollégium könyvtárának Fenichel Sámuel hagyatékának három iratmappát kitevő részét. A főként leveleket, fényképeket, okleveleket és Naplójának kéziratát tartalmazó örökséget Bakó Botond rendszerezte, így adta át a kollégium könyvtárosának Ercsei Etelkának Fenichel Sámuel /Nagyenyed, 1868 – 1893/ a természettudományok és a nagy utazások elkötelezettje. Első útjára 1886-ban indul, a Bukarestig gyalog megtett utat, örökített meg Naplójában. A Duna-deltában megismerkedett Grubauer ornitológussal, akivel Új-Guineába utazott. Fenichel 14 hónapos ott-tartózkodás után maláriában elhunyt. A 16 ládát kitevő gyűjtése a Magyar Nemzeti Múzeum, később pedig egy része (rovargyűjtemény, paradicsommadár) a nagyenyedi Természetrajz, illetve az etnográfiai anyag a Történelmi Múzeum tulajdonába került. Levelezését, szakmai elismerő okleveleit, naplóját a család megőrizte. A hagyaték e részét Izsák Sámuel, az idős kolozsvári orvosi egyetem tanár 2006-ban a kollégiumnak ajánlotta fel. A Bethlen Napok alkalmával a diákok Szent Erzsébet legendáját felidéző várjátékkal emlékeztek meg iskolájuk alapítójáról. “Mondod még? Mondom! Azért is mondom! Csak azért is!”, állnak most fába faragottan Sütő András szavai a Bethlen Kollégium udvarán. Kopjafájának felállítását Horváth Vilmos és felesége, Ötves Erzsébet, az iskola belgiumi támogatói segítették, a faragó művész pedig László László, a kollégium tanára. Felavatása május 12-én volt, Tőkés László református püspök jelenlétében. /Takács Ildikó: Bethlen Napok Nagyenyeden. Fenichel-örökség tért haza. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 14./2007. szeptember 5.Elhunyt Izsák Sámuel (Marosvásárhely, 1915. dec. 15. – Kolozsvár, 2007. szept. 4.) orvos- és gyógyszerészettörténész. Hagyományőrző zsidó családban született, orvosi tanulmányait a Bolognai Egyetemen kezdte el, ahonnan azonban származása miatt időnap haza kellett térnie. Romániában évekre zsidó munkatáborba küldték. Orvosi oklevelét végül a háború után, 1948-ban, Kolozsváron szerezte meg, ahol 1967-ben az orvostudományok doktorává avatták, s ahol az orvostörténeti tanszék tanársegédje lett. Megnősült, felesége, Sára az Egység című kolozsvári zsidó hetilap riportereként és szerkesztőségi titkáraként dolgozott. Későn, 1977-ben kapta meg a professzori és a tanszékvezetői címet. Az erdélyi, a bánsági, a moldvai és a havasalföldi felvilágosodás-kori orvostudomány, a kolozsvári orvosi könyvkiadás, az oktatás- és kórházügy, a magyar–román orvosi kapcsolatok története érdekelték, ezeket kutatta. Cikkeit és tanulmányait magyar, román, francia és angol szaklapok közölték. Neki köszönhető a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyógyszerészeti gyűjteményének tudományos rendszerezése és a kolozsvári Gyógyszerészet-történeti Gyűjtemény létrehozása. /Tibori Szabó Zoltán: Izsák Sámuel (1915–2007). = Szabadság (Kolozsvár), szept. 5./2009. január 19.Nagyenyeden a Szabadság szerkesztői találkoztak az olvasókkal január 16-án a Bethlen Gábor Kollégiumban. Velünk tartottak a Kolozsvári Magyar Opera művészei is, akik hangulatos műsorukkal még több rajongót szereztek maguknak. Köllő Katalin, a Szabadság kulturális rovatvezetője, a kollégium véndiákja bemutatta a szerkesztőség jelenlévő tagjait, majd Újvári Ildikó főszerkesztő a Szabadságról beszélt. A Szabadság tulajdonosa az a Minerva Művelődési Egyesület, amelynek tagjai a szerkesztőség alkalmazottai. Az 1989 után kialakult struktúra a lap függetlenségének megőrzését hivatott szolgálni. Kiss Olivér, a Szabadság honlapjának szerkesztője emlékeztetett arra, hogy a Szabadság a magyar nyelvű lapok közül világviszonylatban elsőként került fel az internetre 1995-ben. Népszerűnek bizonyulnak a néhány hete beindult, szintén kommentálható blogok. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság főpublicistája a nemrég elhunyt Izsák Sámuel, az orvostudományok doktora, az orvos-és gyógyszerészettörténet jeles személyisége hagyatékából származó dokumentumokat adott át az iskola könyvtára részére. Csávossy György, a bor hazai lovagja emlékeztetett: Nagyenyed mindig Kolozsvár vonzáskörében létezett, a kapocs akkor gyengült meg, amikor a Ceausescu-korszakban megszületett a rendelet, miszerint nem szabad más megyében megjelenő lapra előfizetni. A találkozón jelen voltak a Szabadságban rendszeresen közlő helyi tudósítók is: Bakó Botond, Józsa Miklós, Dvorácsek Ágoston. A kollégium hatvanezer kötetes dokumentációs könyvtárában a gyűjtemény őrea, Győrfi Dénes kalauzolt el a vendégeket. A ritka kincseket őrző nagyenyedi könyvtárat sok megpróbáltatás érte, többször felgyújtották, állományát szétszórták, elhurcolták, így találtak rá például egy 1474-es ősnyomtatványra egy román parasztasszony „fejőszékeként”. /Kerekes Edit: Csávossy György: a Szabadság a nagyenyediek lapja. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 19./2012. május 2.Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)Üdvös dolognak tartom, hogy a Kolozsvár Társaság nemrég Dankanits Ádám művelődés-, irodalom- és könyvtörténész emlékének fölelevenítésére szentelte egyik ülését, mely alkalommal a fölszólalók részleteiben vázolták a szakember életútjának legfontosabb szakaszait, szakmai, tudományos munkásságának sokoldalú vetületét, tanulmányíróként, egyetemi tanárként, és szerkesztőként egyaránt. Az alábbiakban életútjának enyedi állomását próbáljuk föleleveníteni s ezáltal minél teljesebbé tenni a tudós, a szakember, az igazgató, a könyvtáros alakját, személyiségét. Feltárt adataim szerint 1955-ben érkezett Enyedre, ahol a Bethlen Kastélyban az alig pár évvel annak előtte, 1951-ben berendezett Történelmi Múzeumban kapott igazgatói állást. Itt jegyzem meg, hogy a beindult múzeumban a Bethlen Kollégiumból kiemelt és áttelepített történelmi állomány képezte az alapkiállítás lényegbevágó részét, s ezáltal kapott illusztrálást az ókor, a középkor, a modernkor, numizmatikai szempontból pedig a gr. Mikó Imre kollégiumi főgondnok éremgyűjteménye, néprajzi vonatkozásban a Fenichel Sámuel-féle Új-Guineai gyűjtemény s nem utolsósorban régészeti szempontból a XIX. sz. végén Fogarasi Albert és Bodrogi János kollégiumi professzorok által Marosgombáson feltárt erdélyi honfoglalás kori magyar sírok állománya. Az általam áttanulmányozott múzeumi irattári anyag alapján elmondhatom, hogy az akkori idők biztosította munkakörülmények, igények, elvárások, ideológiai dogmák stb. közepette Dankanits igen sokrétű teendők, feladatok megvalósítója volt. Fiatalos lendülettel vállalta s tett eleget mind a helyi, mind a tartományi és minisztériumi követelményeknek. Nem könnyű egy cikk keretében fölidézni sokirányú, igen gyakran nem is a szakmájába vágó teendőinek sokaságát. Leltározott, adminisztratív levelezést bonyolított le, kiállításokat szervezett, anyagi, pénzügyi forrásokat igényelt, népszerűsítő és szakmai előadásokat tartott, tudományos levelezést folytatott hasonló intézményekkel és személyiségekkel, régészeti ásatásokat bonyolított le kolozsvári szaktársakkal, melyek eredményeiről tudományos dolgozatokban számolt be, a múzeum alapállományát gyarapította beszerzésekkel és adományokkal, annak tevékenységéről az Igazság és Előre napilapokban számolt be népszerűsítő cikkei keretében. Mindezek mellett ún. házon kívüli megbízatást is vállalnia kellett. E tekintetben csupán egy epizódot említenék, amikor is az akkori rajoni néptanács részéről azon feladatot kapta, hogy intézkedjen és szállítsa haza Fugadra, Ispánlakára és Megykerékre a Kolozsváron megjavított falurádiókat. És Ádám ment Kolozsvárra, és hozta a készülékeket, és gyalogolt aztán tíz kilométereket, hóna alatt a falurádióval esőben, sárban, szélben egyaránt. És ment Torockóra (20 km), csak ő tudja, mivel, hol a helybeli kollektív gazdasággal kötött szerződést a múzeumépület kibővítése s kéttucatnyi, fenyőfából készítendő állvány előállítása végett. Jelenleg a lépcsőház szerepét betöltő melléképület siralmas állapotban vár jobb sorsára. Közben a látogatók ezreit kalauzolta a kiállítótermekben, kiknek száma a fellelhető statisztika szerint ekképp alakult: 1951– 8500 látogató; 1952 – adathiány; 1953 – 4408; 1954 – 10 006; 1955– 5600; 1956 – 7000. Sok, vagy kevés azokhoz az időkhöz viszonyítva: döntse el az olvasó. Itt jegyzem meg, hogy jómagam, mint VII.-es diák léptem át először osztályommal együtt e múzeum küszöbét 1961-ben becses emlékezetű Köble József történelemtanárom vezetése alatt. Jól emlékszem manapság is a kiállított anyag rendkívüli gazdagságára, változatosságára, amelyből napjainkra alig maradt némi látnivaló, a lényeg részben raktáron, de javarészt más hazai intézményekbe – Gyulafehérvár, Nagyszeben, Bukarest stb. – vándorolt, úgymond jobb megőrzés végett. Az intézmény pedig ún. régészeti múzeumként éli mindennapjait, a befogadó Bethlen Kastély viszont minden részecskéjében sürgős és általános felújítást igényel, ami már nagyon régóta esedékes. Egy pillanatra viszont még időzzünk el Dankanitsnál. 1956. december 15-én kelt, s a Művelődési Minisztériumhoz intézett jelentésében többek között közli, hogy „Az utóbbi két évben Enyed rajon múltjának dokumentációs feltárásán munkálkodtunk. E tevékenység párhuzamosan zajlik: 1) felszíni régészeti ásatások, 2) építészeti kutatások (különösen a népi építészet terén), 3) a kulturális műemlékek kutatása, 4) a rajon társadalmi életére vonatkozó bibliográfia összeállítása. Mindezek mellett a múzeum épületét ábrázoló képeslap megvalósítása, az 1437-es parasztlázadásra vonatkozó kiállítás megszervezése, 3 helytörténeti előadás megtartása Enyeden, Felvincen és Marosújváron és ugyanitt egy állandó jellegű helytörténeti kiállítás megnyitása szerepel napirenden”. Ugyanezen keretben, 1956 májusában Enyed rajon amatőr festőinek alkotásaiból nyitott kiállítást a múzeumban, azon év nyarán a kolozsvári Művészeti Múzeum adott helyet az enyedi karikaturisták alkotásainak, majd decemberben ismételten Enyeden mutatják be festményeiket a helybeli alkotók. 1957 márciusában a helyi művelődési házban szervez képzőművészeti kiállítást, majd azon év decemberében Vass Albert enyedi festő és rajztanár mutatja be alkotásait a múzeum kiállítótermében. S ugyanazon évben a kolozsvári Művészeti Alaphoz fordul egy kétnyelvű: román–magyar feliratos alkotás kivitelezéséért: „Vizitaţi Muzeul raional de istorie Aiud, Látogassa meg a rajoni történelmi múzeumot”. Dankanits a múzeumban kifejtett tevékenységét 1957. december 11-ével kezdődően a közelben levő Bethlen Dokumentációs Könyvtárban folytatja. Ugyanis akkoriban a rövid ideig a könyvtárban tevékenykedő Lazăr Valeriu – mit sem értvén a magyar könyvekhez, nem ismervén a magyar nyelvet – a helyhatóság döntése szerint, személycsere révén, átvette a múzeumot, Dankanitsot pedig áthelyezték a könyvtárba. Mielőtt tovább lépnénk azonban, tisztázzuk pár mondatban a Bethlen Könyvtár akkori helyzetét. Mint ismeretes, az államosításig a könyvtár a Bethlen Kollégium szerves részét képezte. A múzeumok, könyvtárak, művelődési intézmények államosításáról szóló, 1951-ben megjelent rendelet értelmében a Bethlen Könyvtár is állami tulajdonba kerül, „Állami Bethlen Dokumentációs Könyvtár” elnevezés alatt, és központi szinten az Oktatási és Művelődési Minisztérium keretében működő Művelődési Intézmények (Aşezăminte Culturale) hatáskörébe, majd a későbbiek során ugyanazon szaktárcánál a Könyvtárak Igazgatóságának felügyelete alá kerül. Helyi szinten az akkori rajoni néptanács a felettes hatóság, mind anyagi, mind személyzeti, adminisztrációs vonatkozásban. Dankanits két új kollégája: Böjthe Jolán, aki 1957. április 15-én kezdi könyvtárosi munkáját, és Vita Zsigmond, aki másodjára 1956. március 15-én kap alkalmazást a Bethlen Könyvtárban. Dankanits tehát 26 évesen foglalja el Turnovszky Sándor igazgató nyugdíjba vonulása után a Bethlen Könyvtár igazgatói székét. A könyvtár irattárának áttanulmányozása során (amelyet a legnagyobb rendben és szabályszerűen hagyott maga után az 1968. augusztus 31-én nyugdíjba vonuló Vita Zsigmond), Dankanits, mondhatni zökkenőmentesen, ugyanazon stílusban és ritmusban – s minden bizonnyal még nagyobb kedvteléssel – folytatja sokrétű, most már könyvtárosi teendőit. 1958 januárjában már a gyulafehérvári Batthyaneumban érdeklődik az 1788-ban kiadott: Deutsch-Ungarisches Wörterbüchlein zum Gebrauche der Schulknaben c. munka, és egyéb, 1788 előtt Gyulafehérváron nyomtatott szótárak, valamint a püspöki nyomda felállítása iránt. S ugyancsak januárban a kolozsvári antikváriumban keresi hivatalos levele által Báthori István erdélyi fejedelem levelezését, Komjátszeginek Békés Gáspárról írott munkáját s az Erdélyi Múzeum Almanachját. A könyvtári munka megkönnyítése végett a szakminisztériumhoz folyamodik egy írógép biztosítására, mely igényét alábbiak szerint indokolja: „Könyvtárunk közel 65 000 kötettel rendelkezik. Ezen állomány feldolgozása, katalogizálása, újrakatalogizálása nem nélkülözheti egy írógép biztosítását, melynek napi használata 6-7 órás munkaidőt venne igénybe. S ha tekintetbe vesszük, hogy a városi könyvtár sem rendelkezik írógéppel, akkor az írógépes munka napi 8-9 órát igényelne. Ennek hiányában képtelenek vagyunk feladatkörünket megfelelő módon teljesíteni. Az esetleges juttatás esetén kérjük, szíveskedjenek román–magyar–német billentyűzettel ellátott készüléket biztosítani.” A szaktárcának nem lévén módjában kérését teljesíteni, a helyhatósághoz irányította a kérvényezőt a kérdés megoldása végett. Helyi szinten hosszadalmas várakozás következik, s így 1959. augusztus 28-án újabb beadvánnyal igényli a nélkülözhetetlen munkaeszközt, mely kérésében fenti indoklását alábbiakkal egészíti ki: „Tekintettel arra, hogy könyvtárunkat, az ország egyik legértékesebb intézményét igen gyakran külföldi kutatók is igénybe veszik, tűrhetetlennek tartjuk, hogy manapság is ezt az immár elavult, kéziratos módszert alkalmazzuk a katalóguscédulák elkészítésénél. Ugyanakkor igen gyakran a kutatók által igényelt és részükre eljuttatott dokumentumokat is másolással vagyunk kénytelenek elvégezni, amit kézzel végezve, kezdetleges dolognak minősül. Amennyiben írógéphez jutnánk, azt a másik három intézmény, városi könyvtár, történelmi múzeum és természettudományi múzeum használatára is átengedjük.” Így zarándokolt a továbbiak során az aprócska, kezdetleges munkaeszköz hosszú időn át, amíg fel nem mondta a szolgálatot, egyik intézményből a másikba. Egyébiránt a továbbiak során a könyvtár még 1977-ben, ideérkezésem idején sem rendelkezett írógéppel. Dankanits könyvtári tevékenysége során olyan jeles kutatókat fogadott, s biztosított számukra értékes forrásanyagot, mint: Kiss József, Benda Kálmán, Gyenes Vilmos az MTA részéről, Skultéti Sándor tudományos kutató és Kulcsár Péter Szegedről, Szőkefalvi Nagy Zoltán vegyészkutató Egerből, továbbá Fazoli Sándor történész, Jakó Zsigmond történész, Benkő András zenetörténész, Hajos József szerkesztő, dr. Izsák Sámuel tudományos kutató, Szabó T. Attila egyetemi tanár, Engel Károly tudományos kutató, Jancsó Elemér egyetemi tanár, és Kántor Lajos Kolozsvárról; Ion Berciu muzeográfus Gyulafehérvárról, Iosif Antohi egyetemi tanár Bukarestből, Ján Misianik kutató Pozsonyból, valamint Jarosievitz Zoltán, Demény Zoltán, Király László, Deák Ferenc, Maxim Éva, Molnár Árpád, Bíró Gábor kollégiumi tanárok Nagyenyedről. Ugyanakkor bibliográfiai adatokkal szolgált a marosvásárhelyi Bolyai Könyvtárnak, az enyedi Történelmi Múzeumnak, Lakatos István és Benkő András zenetörténészeknek, Kós Károly néprajzkutatónak, Jordáky Lajos tudományos kutatónak stb. GYŐRFI DÉNES FOLYTATJUK. Szabadság (Kolozsvár) 2016. szeptember 24.Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjáhozA Kolozsvári Zsidó Hitközség idén ötödik alkalommal szervezi meg az Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjához szimpóziumot, ezúttal Zsidó személyiségek a Kolozsvári orvoslásban címmel. A rendezvénynek a Művészeti Múzeum Tonitza terme ad otthont szeptember 27-én az alábbi program szerint: 9.30 Köszöntő beszédek, az Adalékok a Kolozsvári zsidóság múltjához tanulmánykötet bemutatása; 10.30 Dr. Johanan Vass: Zsidó orvosok Kolozsváron a két világháború között és után; Prof. Dr. Liviu Rotman: Romániai zsidó orvosok tevékenysége a 19. és 20. század fordulóján, Dr. Lya Benjamin : Iuliu Barasch koncepciói a zsidó modernitásról; moderátor: Prof. Dr. Gyémánt László; 12.00 Iulia Deleanu:Educaţie particulară c. könyvét bemutatja Lucian Nastasă-Kovács; 12.30: Dr. Lőwy Dániel: A zsidó orvosok sorsa a holokauszt idején, Prof. Dr. Lucian Nastasă: Zsidó diákok a Kolozsvári Ferenc József egyetem orvosi karán (1872-1918); moderátor: Prof. dr. Liviu Rotman; 16.00 Dr. Gaal György : Dr. Pál Steiner, az urológiai sebészet kezdeményezője, a Kolozsvári zsidó kórház első igazgatója, Dr. Herman Berkovits: Románia tiszteletbeli konzulja Izraelben: Izraeli–román kapcsolatok az egészségügyben; Dr. Tibori Szabó Zoltán: Izsák Sámuel, az erdélyi orvostudomány és gyógyszerészet történésze (1915–2007); moderátor: Prof. Dr. Lucian Nastasă-Kovács. 17.45: A Kolozsvári zsidó orvosok listájának bemutatása (a beszélgetés moderátorai: Dr. Johanan Vass és Ghiţă Andrea Julika), 18.30: a Flauto Dolce együttes koncertje (Majó Zoltan, művészeti vezető, furulya, Szabó Mária, furulya, Miklós Noemi, csembaló, Mihaela Maxim, szoprán) Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
